Úgy tűnik, valóban tartja magát korábbi ígéretéhez a OnePlus, és még az idén újabb telefont jelentet meg.
A kínai Mobile-Dad által közzétett képek alapján úgy tűnik, a cég legújabb készüléke jóval kompaktabb, mint a OnePlus 2. Az eszköz kialakítása lágyabbra sikerült az elődénél. Az éleket lekerekítették, a hátlap pedig a fotók tanúsága szerint műanyagból, nem pedig a megszokott prémiumminőségű anyagokból készült. A OnePlus új telefonja emellett dupla kamerával, dupla LED-vakuval és egy ujjlenyomat-olvasóval a hátoldalán érkezhet.
Bár én az egyik portálon a OnePlus X ről olvastam
én megis jobban hiszek az OnePlus 3 névben.
(Így a továbbiakban ezen a néven fogom emlegetni.)
A OnePlus 2-t idén júliusban mutatták be a nagyközönségnek, és azonnal rendkívül népszerű lett. A cég legújabb zászlóshajójával ismét egy remek ár-érték arányú telefont pakolt össze, így nem csoda, hogy házon belül – vagyis Kínában – alig 64 másodperc kellett ahhoz, hogy 30 ezer darabot adjanak el belőle.
További fejleményekről ugyan itt olvashatsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése